• Huszár Eszter

A nap huszonnégy órájában a színházban gondolkozom

Interjú Bordás Rolanddal

Bordás Rolandnak nem csak a színpadon van ezer arca. Mielőtt a színészetre adta volna a fejét, volt autóversenyző, fiatal kora óta vadászik, a régészetben is kipróbálta magát és mindenbe teljes szívvel állt bele. Kaposvárra járt Vidnyánszky Attila osztályába, ahová kétszer is felvételizett - és mind a kétszer felvették. A Nemzeti Színház színészével a Vasarnap.hu-n jelent meg interjú.



Milyen érzések fűznek hozzá?

Ha a falumról mesélek, mindig a Vukkal példálózom, amit egy kicsit többször néztem meg, mint ahányszor kellett volna. Ezt a helyet úgy kell elképzelni, mint a Simabőrűnek a faluját és a házát. Ez egy utca, a Bajcsy-Zsilinszky utca, ahol mindössze hetvenen élnek. Ez Hetefejércse. Van ott egy tisztás, a Palaica – sokat jártunk oda vadászni, amíg fel nem vettek az egyetemre –, és onnan, ahogy látod a templomtornyot, és látod a nagymamám házának tetejét, pont olyan, mint amikor Vuk fent a dombról néz le a Simabőrű házára. Mesés hely, amelynek hatalmas gazdag vadállománya van.



Jártál is komolyan vadászni?

Igen, de sosem voltam állóvadászaton. Én azt szerettem, ha hajtóvadászaton veszünk részt, ahol két-három tucat emberrel és a kutyámmal, csapatban megyünk napi 10-15 kilométert. A vadászat nem csak holmi sport, a tiszteletadásról és egyben egy magas fokú önismeretről is szól, ahol a vadnak megadjuk a menekülési lehetőséget. Viszont amikor nem csak te vadászol, hanem úgy érzed, mintha rád is vadásznának, na abban van valami. Amikor egy állat örökre lehunyja a szemét, különböző rítusokkal megadjuk neki a végtisztességet.



A vadászat mellett más extrém sportban is kipróbáltad magad.

Apukám mindig is autóversenyzéssel akart foglalkozni, de neki nem adatott meg, emiatt én egészen fiatalon elkezdtem Rallycrossban versenyezni. Tizenkét éves koromban még magasított ülésben vezettem a Rallycross Trabantot. Ötévesen ültem először a volánnál, de hétévesen már úgy vezettem, hogy apukám mellettem ült. Komolyabb versenyeken tizenöt évesen indultam, és volt egy súlyosabb balesetem is, amikor frontálisan nekimentem a palánknak. Olyan adrenalin van az autóversenyzésben, amit nem lehet megmagyarázni. Aki csinálja az sem érti, mi az, csak érzi. Kosárlabdáztam is, régész akartam lenni meg geológus is, jártam a kárpátaljai bányákba a csákányommal és az ecsetemmel, és vittem haza az ásványokat. Én mindenbe beleálltam, amit kitaláltam, teljes erőbedobással csináltam ezeket, ami sokszor a tanulás rovására is ment.



Nagyon sokoldalú vagy. Miért a színészet mellett kötöttél ki?


Kilenc éves voltam, amikor elindultam egy versmondó versenyen. Anyukám odaadta nekem Kosztolányi Mostan színes tintákról álmodom című versét. Ebben egy kislányról beszél, akibe szerelmes, és a végén az anyukájáról. Nekem mindig is szívfájdalmam volt anyukám, mert autoimmun beteg, és sokat kellett kórházba járnia. Szerettem szenvedni kicsit azon a szövegrészleten, hogy „anyámnak arannyal: arany-imát írnék az én anyámnak”. Még most is kicsordul a könny a szememből, ha beszélek róla. Volt kapcsolódási pont. Nem tudtam megmagyarázni, de éreztem, hogy van bennem valami ezeknél a mondatoknál. Másnap az osztályfőnöki órán gratuláltak, és én megkérdeztem, hogy ki az, aki ezzel foglalkozik, ki az, aki ebből keresi a pénzét. Azt választ kaptam, hogy a színész. Akkor én az leszek, mondtam.

Fel is vettek Kaposvárra Vidnyánszky Attila osztályába.


Sokszor a szememre hányták, hogy nincs B tervem. Azzal érveltem, hogy ha egy pillanatra is megfordul a fejemben az, hogy mi van, ha nem vesznek fel, sosem lesz belőlem az, aki szeretnék lenni. Isten kétszer is segített, hogy Kaposvárra felvegyenek. Amikor elsőre bekerültem Kocsis Pál osztályába, nem kezdhettem el az egyetemet, mert nem mehettem matekból érettségizni. Annak fényében, hogy a három rostán átjutottam, a következő évben már a másodrostán kezdhettem a felvételit.

Érzed a szakma nehézségeit?


Arra már Nyíregyházán felkészítettek a színészek, hogy ennek a szakmának sokkal több hátulütője van, több benne a megpróbáltatás és a szenvedés, mint a pozitívum és a dicsőség. De szerintem minden nehéz, amit az ember szívvel-lélekkel csinál. Engem csak a színészet érdekel, a nap huszonnégy órájában ebben gondolkozom.



Világéletedben kerested azokat a helyzeteket, amelyek adrenalint adnak. A hivatásod ezt megadja neked?

Igen, most minden energiámat le tudom vezetni a színpadon, legalábbis a kilencvenkilenc százalékát leköti ez a munka, de néha az az egy százalék is sok tud lenni, ami ott marad. De a színházban a helyén érzem a lelkem.




A teljes interjú itt olvasható.



#bordásroland #színház #nemzetiszínház

© Qlissza